Négy férfit tartóztattak le Nógrád vármegyében, akik egy kistelepülés iskolája mellett árultak drogot – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Hirdetések
Hirdetések

A vásárlókat, köztük 18 éven aluliakat rendszeresen „füst” és „varázsdohány” elnevezésű droggal szolgálták ki egyikük – a helyi általános iskola közvetlen közelében található – lakásán – írták.

Hirdetések

A drogárusítók 2024 második felétől folytatták tevékenységüket.

A főügyészség közlése szerint az elkövetők szervezetten dolgoztak, az anyagot előre kiporciózták és csomagolták, fogyasztóikkal telefonon tartották a kapcsolatot, a terjesztést közvetítők bevonásával végezték.

A nyomozó hatóság az eljárás során kábító hatású anyagokat és mintegy 730 ezer forint készpénzt foglalt le.

A büntetett előéletű szervezőt és három társát kábítószer-kereskedelemmel és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsították meg, az ügyészség pedig indítványozta a letartóztatásukat.

A nyomozási bíró – egyetértve az ügyészi állásponttal – a bűnismétlés megakadályozása érdekében egy hónapra elrendelte a négy férfi letartóztatását. A döntés három elkövető esetében végleges.