Súlyosan veszélyeztették gyermekeiket
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 42 éves nő és 28 éves élettársa ellen, akik rendszeresen, súlyosan megszegték szülői kötelességeiket. A vádirat szerint az elkövetés idején 12 és 15…
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 42 éves nő és 28 éves élettársa ellen, akik rendszeresen, súlyosan megszegték szülői kötelességeiket. A vádirat szerint az elkövetés idején 12 és 15…
A váci rendőrök őrizetbe vették a 42 éves férfit. Kapcsolati erőszak és zaklatás miatt kell felelnie G. Gyula őrbottyáni lakosnak. A férfi és felesége kapcsolata már korábban megromlott, a viták,…
Nevelőapja bántalmazásától sem riadt vissza az a 28 éves férfi, aki a gyanú szerint közel két éve rendszeresen fogyasztott marihuánát. A szentendrei rendőrök elfogták. Kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki október…
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza…
A Salgótarjáni Járási Ügyészség kapcsolati erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat egy 35 éves férfi ellen, aki kisfiuk előtt bántalmazta feleségét. A vádirat szerint a vádlott és a sértett…
A Balassagyarmati Járási Ügyészség hét személy ellen emelt vádat, akik többek között egy szécsényi kereskedőt terrorizáltak. A vádirat szerint a két nő és egyikük 14 éves fia, valamint további tizennégy…
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik egyikük haragosát elcsalták és fogvatartása közben verbálisan bántalmazták, az esetről pedig videófelvételt is készítettek. A vádirat szerint 2020-ban a sértett…
Az ügyészség indítványa nyomán a Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte egy 24 éves férfi letartóztatását, aki viszonzatlan szerelme autójának kerekeit késsel szúrta ki, a nőt és barátját rendszeresen fenyegette és…
Elfogadhatatlan és felháborító az, ami a szolnoki kalandparkban készült videón látható – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel. A gyerekeket mindenhol védeni kell. A gyermekbántalmazók ellen…
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 éves családapa ellen, aki rendszeresen, verbálisan és tettleg is bántalmazta élettársát és kiskorú gyermeküket. A vádirat szerint a balassagyarmati férfi és a…