Újabb segélyszállítmányt küldtek a Nyugat-nógrádi települések a keleti országhatárra azoknak, akik Ukrajnából menekülve segítségre szorulnak. Az ezen a héten már másodszor útnak indult konvoj adományértéke felülmúlta az elsőt.

Az ukrán-orosz háború elől menekülők megsegítésére múlt pénteken indított adományozási akciót Balla Mihály országgyűlési képviselő, akinek kérésére két nap alatt telt meg a balassagyarmati vármegyeháza ideiglenes raktára. Hétfőn reggel Vásárosnaményba szállították a több autónyi felajánlást, miközben újabbak futottak be a gyarmati irodába.

Balla Mihály már aznap azt mondta: megnyitottak két újabb helyet is a gyűjtésre, mert úgy tűnik, nagy erővel mozdultak meg az emberek, segíteni akarnak, neki pedig kötelessége garanciát adni arra, hogy minden adomány célba jut.

A helyi művelődési központban, valamint az Ipolypart utcai sportközpontban is gyűjtőpontokat nyitottak, csütörtökön este pedig kiderült, hogy az elsőt háromszorosan felülmúló pakk szállítási logisztikáját kell elvégezni.

Pénteken hajnalban pakolták fel az adományt a térségi önkormányzatok, helyi vállalkozók jóvoltából biztosított kisbuszokra és teherautókra, majd reggel ismét Vásárosnaményba vitték, az ukrán határhoz közeli város ipari parkjának egy üresen álló 200 négyzetméteres csarnokában helyezték el.

Az országgyűlési képviselő érdeklődésünkre közölte: legalább 15 millió forint értékű tartós élelmiszer, tisztálkodószer, papíráru, valamint kisgyermekek részére fontos kiegészítők, tápszerek, törlőkendők voltak a szállítmányban. Balla Mihály azt is elmondta: megköszöni a példátlan összefogást, a Nyugat-nógrádi városok, falvak, emberek lelkes és odaadó hozzáállását, akik mellé ezúttal a Felvidék is csatlakozott, amelyet a határ nélküli összefogás kiemelendő példájaként említett.

Hirdetések