Hirdetések

Nógrád megyében egyszerre 5 helyszínen oltják a tüzet a katasztrófavédők. A több kisebb eset mellett a legnagyobb probléma Terény közelében van.

Hirdetések

Olvasónk beküldött fotójáról derül ki, hogy hatalmas füsttel ég az erdő Terény közelében. Becslés szerint a falutól délre lévő erdőterület gyulladt ki dél után, Kiskérpuszta közelében hatalmas lánggal égnek a növények.

Szemtanúk szerint a jelenleg kint lévő tűzoltók akkora feladat elé néznek, hogy már szükségessé vált a vízutánpótlás, az egyik jármű éppen most ment Szandára újratölteni.

A katasztrófavédelem megyei sajtóügyeletese azt mondta: körülbelül 30 hektárnyi területen ég az erdő, nagy munka vár a tűzoltókra.

FRISSÍTÉS

15:40  A megyei katasztrófavédelmi sajtóügyeletes szerint megyeszerte összesen már 9 helyen ég különböző nagyságú területeken az aljnövényzet.

15:50 Terénynél továbbra is 30 hektáron ég az erdő, küzdenek a tűz oltásával, koronaégés nincs, vagyis a lángok nem jutottak fel több méteres magasságba – mondta a katasztrófavédelmi sajtóügyelet.

16:20 A mai tűzesetek közül 7 helyszínen szárazfű égett. 1 helyszínen, Mátraverebélyen egy családi ház udvarán gyulladt ki egy forgalomból kivont, bontott személygépjármű.

18:40 Eloltották a terényi erdőtüzet. Természeti károk keletkeztek 60 hektárnyi területen. Jelenleg is figyelik az erdőt, hogy az esetlegesen megmaradt parázs ne lobbanjon lángra.

18:42 Hírünk frissítése véget ért.


Hirdetések