Göd, 2019. október 1. Az M2-es gyorsforgalmi út Budapest-Vác közötti szakaszának 2x2 sávos fõpályája Göd határában 2019. október 1-jén. Ezen a napon átadták a forgalomnak az M2-esnek ezt a szakaszát. MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetések

A Vác és Budapest közötti, korábbi nevén 2/A út 1996 és 1998 között épült, csökkentve a 2-es számú főút nagy terhelését. A mintegy 20 kilométeres szakasz az átadást követően kis kivétellel 2×1 sávon volt járható. Az évek múlásával együtt nőtt a forgalom, nőtt a balesetveszély is, ezért bővítést terveztek rá, amely 2019-ben valósult meg.

A múlthoz tartozik az is, hogy a 2/A a főutakra jellemző 90 kilométeres óránkénti sebességgel volt használható. A 2018-2019 között végzett fejlesztési munkák után az út Vác-Dél és Budapest közötti részén már 2×2 sávon és 110 km/h sebességgel lehet autózni.

Az M2 autóúton a Vác-Dél és a Vác-Észak csomópontok között egyelőre minden a régi, de már csak idén. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a balassagyarmati televízióban azt mondta: ez is 2×2 sávos lesz, tervezőasztalon van a fejlesztés, másfél milliárdot költöttek rá. 2023-ban kapnak végleges tervet, onnantól kezdődik a kivitelezés is, erre megvan a politikai akarat.

A mintegy 10 kilométeres szakaszon egy új pihenőhely is épül majd.

A Nyugat-Nógrádot ennél is jobban foglalkoztató kérdés, hogy mikor indítják a 2-es út Vác és a szlovák határ közötti fejlesztését. A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: szakaszosan, Rétság és Drégelypalánk környékén kezdik el a fejlesztést, mindkét helyszínen 2×2 sávossá változtatják az utat, már ezt is tervezik. Hozzátette: reméli, hogy minél gyorsabban végeznek, aztán a tervet a környéken lakók véleményezhetik. Megjegyezte: szakaszonként haladunk előre.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a balassagyarmati televízióban.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az M2 teljes 2×2 sávossá fejlesztésével

a nógrádi térség gazdaságfejlesztése kaphatna egy nagy lökést azáltal, hogy ha Budapestre, Magyarország gazdasági központjába, annak a vérkeringésébe történő még szorosabb, még gyorsabb, még könnyebb bekötése lenne a megyének, akkor a beruházásösztönzés, támogatás szempontjából ez egy újabb lökést, lendületet adhatna.

Az út nyomvonala változatos terepviszonyok között halad, ezért a 2-es út Nógrád megyei fejlesztéséhez alagutat és viaduktot is kell építeni. A 42 kilométernyi útfejlesztés Szijjártó Péter elmondása szerint várhatóan 300 milliárd forintba fog kerülni.

Hirdetések