Hajnal Sándor érvénytelen szavazásra buzdít.Hajnal Sándor érvénytelen szavazásra buzdít.
Hirdetések

A balassagyarmati ellenzéki összefogás egyik önkormányzati képviselője arra biztatja az embereket, hogy egyszerre több jelöltet ikszeljenek be a szavazólapon vasárnap. Ez így érvénytelen szavazatot eredményez. Megkérdeztük a rendőrséget, indult-e nyomozás az ügyben. Megjött a válasz.

Hirdetések

Elképzelem, ahogy a Szövetség a Balassagyarmatiakért Egyesület (SZAB) nevű bal oldali ellenzéki tömörülés képviselője otthon ül a konyhában és miközben a helyi rádiót hallgatja (szokta mondani, hogy ő nem akarja hallgatni, de a felesége miatt muszáj), rájön az egyik legjobb kampányfogásra: közzé kell tenni az interneten egy félrevezető és érvénytelen szavazásra buzdító anyagot, mert az minden magyar állampolgárnak jó lesz. Megnyomja az OK gombot, majd a székben hátradőlve, lábait keresztbe téve kezébe veszi a már kihűlt kávéját és elégedetten issza meg.

Hajnal Sándor lehet, hogy másképp találta ki azt, hogy érvénytelen szavazásra biztassa a balassagyarmatiakat, de tény, ezt tette, amikor tippet adott rá.

Levelet írtam a rendőrségnek, hogy van-e vizsgálat az ügyben, mert ha nincs, akkor én fogom kezdeményezni. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság válasza itt van:

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság az eset körülményeit választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja miatt indult büntetőeljárás keretében vizsgálja.

És mivel az eljárás folyamatban van, továbbiakat annak érdekeire való tekintettel nem közölnek.

Hajnal Sándor most tényleg jól teszi, ha hallgatja a rádiót, mert ma az is kiderült, hogy másik SZAB-os önkormányzati képviselőtársa éppen üres papírokra gyűjt aláírásokat, és azt mondja mindenkinek, hogy „majd ő tudja, mire kell, csak írják alá”. Hamarosan erről is írunk az ipolyinfo.com olvasóinak.

Hirdetések