Hirdetések

A balassagyarmati ipari szakképző iskola először rendezett pályaorientációs napot a környéken működő kis- és középvállalkozók személyes részvételével. Az üzemek képviselői megküzdenek a diákokért, szinte minden végzős tanuló gyorsan talál munkát a környéken.

Hirdetések

Főként villanyszerelőket, gépészeket és varrónőket képez a munkaerőpiac részére a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Szondi György Technikum és Szakképző Iskola. Évente körülbelül négyszázan fejezik be tanulmányukat a balassagyarmat intézményben, és a ballagás után legfeljebb egy-két hónapon belül elhelyezkednek valamelyik környező cégnél, vagy éppen saját vállalkozást alapítanak.

Tanka Ágnes igazgató az ipolyinfo.com-nak elmondta: növekszik a szakmaszerzés iránti vágy, jól megfizetik a jól dolgozó szakembereket, ezért nagy az iskola felelőssége abban, hogy valóban az igényeknek megfelelő oktatást kaphassanak a tanulók. Az igazgató ismertette: az oktatás kezdeti időszakában kiemelten fontos az orientáció. A vállalkozók személyes részvételével megrendezett belső eseményükön minden diák kapcsolatba léphetett a környező gyárakkal, akik elhozták termékeiket és szemléltették a náluk folyó munkát.

Markó Norbert, a balassagyarmati Prysmian MKM Magyar Kábel Művek KFT. termelési igazgatója egyetért az iskolaigazgatóval, aki úgy látja, hogy jó ötlet az oktatási intézménybe vinni a vállalkozókat, mert közvetlenül azokkal tudnak találkozni, akik a potenciális munkavállalók lesznek a jövőben.

Kábelgyári termékminta az ipari iskola rendezvényén. (fotó: Almási Zoltán/ipolyinfo.com)

A kábelgyár törekvése, hogy Balassagyarmaton lakó dolgozóik legyenek, akik elkötelezettek a város iránt, ahogyan ők is. Markó Norbert kiemelte: kiszámítható jövőképet kell adni a leendő munkavállalóknak, amit ők a járványhelyzetben is garantáltak, mert válságos időszakban ők a termelés növelésére is képesek voltak. Hozzátette: az iskolai bemutatóra elvittek néhány kábelmintát is, és arról is beszéltek a diákoknak, hogy tavalyi termelési mennyiségük a Budapest és New York közötti távolság tízszerese volt.