Hirdetések

A Szomszédokat gyártó csapat megnyalta volna a tíz ujját, ha olyan infrastruktúra lett volna az akkori tévésorozat elkészítéséhez, mint amit most használ az ipar. A ’90-es évek elején még nagyon drága volt ez a műfaj, és nem is ment belőle minden nap epizód. A nem sokkal később indult teleregények máig kitartóan futnak, de mégis mindegyik eltűnik.

Hirdetések

Az RTL Klub Barátok közt című, ma már nem látható sorozatát 1998-ban indították, akkor még a köztévé Szomszédokja is ment, kezdetben egymáshoz hasonlították, más magyar produkció nem is volt. Hamar kiderült, hogy a gazdagréti panelrengetegben élők mindennapi gondjai nem egyeznek az RTL-es, budai újgazdag közeg problémáival, és láthatólag nem is akart széles társadalmi réteg számára valósnak tűnő napi dolgokkal foglalkozni. A Szomszédok a következő évben véget ért, a Barátok közt pedig felfutott, és átvett a köztévés közönségből is Vili bácsi és Magdi anyus vonzása által. A mindig rivális TV2 ráindította a Jóban Rosszban című hasonló produkcióját, amely a Barátok közt után egy évvel, éppen ezen a héten ért véget.

A tévézés ma a ’90-es évekhez képest aprópénzből megoldható, ezt felismerték az ezredfordulón és a gyártást és a működést is olcsóvá tevő digitális technikával pénzautomatát hoztak létre a televíziózásból. Az ugyanekkor indult internet csak tíz évvel később épült fel annyira, hogy a tévé vetélytársa legyen, és veszélyeztesse annak működését. Ezt a harcot látjuk most, és ennek a háborúnak lesz a következő áldozata az RTL Klub Éjjel-nappal Budapest című trash reality sorozata is, várhatóan novemberben lesz adásban az utolsó rész.

A sorozatok végét az interneten felnövő új generációk tévé iránti érdektelensége okozza, a nézettség drasztikusan csökken azzal, hogy a fiatalokhoz nem jutnak el. Amíg a Barátok közt 2009-ben 1,6 millió nézőt vonzott, köztük sok fiatalt, addig 2021-as, utolsó évében átlagosan 0,3 millió embert ért el. Az a kérdés, hogy miért számítanak ennyire a fiatalok egyszerűen megválaszolható: a szolgáltatások és a reklámokban látható termékek fő célközönsége a 18-49 év közötti korosztály. A marketing szakemberek egyszerűen nem számolnak a 49 év fölöttiekkel, mert szerintük ők azok, akiket már kevésbé lehet meggyőzni a finom kekszekről és a kóla mindenhatóságáról, ezért hiába nézik ők a tévét, olyan, mint ha nem is léteznének. Kivéve a gyógyszergyártók számára.