A miniszterelnököt ma fogadta a szentatya, akivel az ukrán-orosz válságról, és a béke lehetőségéről beszélgetett. Orbán Viktor a közmédiának adott interjúban kifejtette: a pápa törekszik a béke megteremtésére és ebben Magyarország is a kezdetek óta partner.

Orbán Viktor megemlítette, hogy arról is beszéltek, eddig Magyarország fogadta be lakosságarányosan a legtöbb ukrán menekültet, ez az ország eddigi legnagyobb humanitárius akciója. Orbán szerint a szentatya úgy méltatta a magyarok cselekedetét: ne adjuk fel ezt a jó szokást.

Ferenc pápa egy domborművet adott ajándékba a miniszterelnöknek, majd azt mondta: a rajta látható Szent Márton magyar ember volt, aki a szegény embereket szolgálta, épp úgy, mint most Magyarország a menekülteket.

A magyar miniszterelnök pedig egy 1750-es angol-latin imakönyvet és egy Bartók Béla CD sorozatot adott át a pápának, mert mint mondta:

Minthogy a magyar nyelvet rajtunk kívül kevesen beszélik, ezért magyar zenét hoztam ajándékba, mert aki ezt hallgatja, az megérti a szívünket
Hirdetések
Hirdetések