Az egyik őstermelő ma délután egy furgonból árulta az epret Balassagyarmaton, az Ipolypart utcában. Az előzetesen interneten közölt vasárnapi árusításra özönlöttek az emberek. Közben egy másik termelő már letelepedett a kék-fehér áruház parkolójában, ott is saját epret árulnak.

Kilónként akár 3500 forint is lehet az eper ára, ami termelőtől és forgalmazótól is függhet. Sőt, ennél is drágább áron is adhatják az üzletekben a gyümölcsöt, éppen ezt próbálják megakadályozni egyes termelők azzal, hogy maguk gondoskodnak az eladásról.

A héten nyitotta meg egy parkolóban kis faházát egy ipolyvecei termelő, aki az ipolyinfo.com-nak azt mondta: szeretnék, ha a forgalmazót ki tudnák hagyni az értékesítési láncból, mert az egyébként is dráguló élelmiszerek között a vásárlóknak horribilis összeget kellene adni az eperért, vagy másik esetben nekik lenne túl kevés a hasznuk a munkájuk után.

És most vasárnap óriási érdeklődés volt az uszoda mellett leparkolt furgonos árusnak is, ahonnan sokan több ládányi epret vásároltak. Az egyik vásárló mosolyogva úgy fogalmazott a helyszínen járt kollégánknak, hogy

Akkora a nyomor, hogy ládaszámra veszik meg az epret.

A szarkasztikus humor mögött a mindenki által ismert tények vannak, amely szerint a magas infláció és a növekvő élelmiszerárak ellenére is nagy mennyiségben van kereslet gyümölcsökre, miközben több balassagyarmati élelmiszer üzletben a rizs, az étolaj és a finomliszt is átmenetileg hiánycikké vált.