Hirdetések
Hirdetések
Hirdetések

Három Nógrád megyei iskolában adott elő zenés műsort a Muzsikás Együttes rendkívüli énekóra keretében. A több mint 40 éve alakult zenekart Magyarország egyik zenei nagyköveteként tartják számon, akiknek elsőként sikerült elfogadtatniuk a világban a magyar népzenét, mint önálló zenei stílust.

A Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola, a Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola és a MOSOLY EGYMI diákjai élvezhették a különleges tanórát, ahol zenetörténeti érdekességekkel, népi hangszerekkel is megismerkedhettek az általános iskolások. A rendhagyó és élvezetes tanórára a MOL ÚJ EURÓPA Alapítvány jóvoltából nyílt lehetőség.

Az alsósok és felsősök is élvezték az előadást: többek között hallhattak Kodály Zoltán és Bartók Béla új magyar zenéinek fontosságáról, a magyarságra jellemző zenei dallamokról, amelyek ma is nélkülözhetetlenek a hazai, sőt a világ zeneelméletében. A tanulók különböző hangszerekkel és hangzásukkal is megismerkedhettek: a hosszúfurulyával, a hegedűvel, a brácsával, a nagybőgővel, a tamburával, és a Keleti-Kárpátokban ismert gardonnal. A tanulóknak rendkívüli élményt jelentett, hogy a Magyar Örökség-, valamint Kossuth-díjas Muzsikás együttessel megtanulhattak csujogatni, így az előadás közös csujogatással és énekléssel zárult.

Hirdetések