Hirdetések

Hazafelé tartva érte tetten egy nyomozó azt a párost, akik külterületre pakolt ki használt gumiabroncsokat kocsijuk rakteréből. L. Ferenc beismerte, 30 ezer forintot kapott egy autószerelőtől, hogy a használt abroncsokat vigye a hulladéktelepre, de mégsem oda szállította.

Szolgálata letelte után autózott hazafelé a Váci Rendőrkapitányság hadnagya május 24-én délután, amikor a Jóhegyi úton meglátott egy fehér teherautót. A raktér ajtaja nyitva volt, egy férfi pedig gumiabroncsokat hajigált a bozótosba.

A jármű rakteréből egy nő adogatta párjának a gumiabroncsokat, aki aztán halomba dobálta azokat a susnyásba. A nyomozó kérdéseire először összefüggéstelen, majd két teljesen eltérő magyarázat hangzott el a 31 éves esztergomi sofőr szájából.

A tettesek több változatban mesélték el a történetet. (fotó: Zsaru Magazin)

Miután a rendőr telefonon jelentést tett és erősítést kért megtudta, hogy L. Ferenc és élettársa L. Mónika a közelben lakó rokonait jött meglátogatni. Néhány perccel később már azt mesélték, tulajdonképpen a kocsi egyik kereke kezdett leereszteni, a pótkerék pedig pont a raktérben felhalmozott abroncsok alatt van. Ki kellett pakolni, hogy hozzá tudjanak férni. Utolsó megjegyzésük szerint a gumiabroncsok gyakorlatilag már akkor ott voltak, amikor ők rokonlátogatóba érkeztek.

Kihallgatásukon egy negyedik változatot adtak elő.

L. Ferenc beismerte, 30 ezer forintot kapott egy dorogi autószerelőtől, hogy a használt abroncsokat vigye a hulladéktelepre. Mivel azt zárva találta, gondolta, megválik tőlük ott, ahol egyébként is van már szemét, igaz, illegálisan. L. Mónika is beismerő vallomást tett, bár neki csak 10 ezer forintos megbízásról volt tudomása. Ő a raktérből emelgette ki a gumiabroncsokat, majd adogatta párjának.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le velük szemben a további eljárást. A nyomozás hivatott tisztázni, hogy a már korábban a környékre kidobott többi hulladék miatt kit terhel felelősség.

Hirdetések