Hirdetések

Soproni kihelyezett ülésen döntött a kormány a rezsi- és honvédelmi alap felállításáról, illetve az azt finanszírozó extraprofitadó kivetéséről, aminek összege 2022-ben meghaladja a 800 milliárd forintot, jövőre pedig eléri az 1000 milliárd forintot – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.

Hirdetések

A miniszter elmondta, az adó részletszabályai a hétvégén jelennek meg a Magyar Közlönyben.
Megjegyezte, a többek között a bankokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, valamint a légitársaságokat érintő extraprofitadók célzottak és átmenetiek.

A háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika árát tehát nem az embereknek kell megfizetniük

– mondta. Hozzátette: az emelkedő kamatok és árak révén a bankok és a nagy multicégek olyan jelentős extrahaszonra tettek szert, amiért nem dolgoztak meg, ezt pedig be kell vonni a közteherviselésbe.
Nagy Márton megerősítette, a kabinet folyamatosan figyelni fogja, hogy az extraprofitadó által érintett cégek áthárítják-e terheiket a fogyasztókra, majd gyorsan és keményen fellép, ha ez esetleg megtörténne.
A miniszter szólt arról is, a kormány önmagán végzi a legnagyobb spórolást.
A kabinet 10 százalékkal csökkentette a minisztériumok költségvetését, ami 2022-ben 581 milliárd forint, jövőre pedig 500 milliárd forint megtakarítást jelent – mondta.
Kiemelte, a kormány emellett az állami beruházások átütemezésével és halasztásával 2022-2023-ban összesen 1150 milliárd forintot takarít meg.
Nagy Márton közölte, a kormány a következő hetekben, az infláció alakulását figyelembe véve dönt az élelmiszerek és üzemanyagok, július 1-jén lejáró árstopjának sorsáról. Ezzel összefüggésben megjegyezte, a kabinet tapasztalatai szerint egyelőre nem tetőzött ezeknek a termékeknek a drágulása.
A miniszter elmondta, a rezsivédelemből ki kell lépniük az önkormányzatoknak és a gazdálkodó szervezeteknek, így az a jövőben újra csak a családoknak marad elérhető.
Nagy Márton emlékeztetett, a rezsicsökkentési szabályok eredetileg is a családoknak szóltak, a kormány a koronavírus-válság miatt döntött úgy 2021 végén, 2022 elején, hogy abba az önkormányzatok, valamint a kis- és középvállalatok is beléphessenek.
A kis- és középvállalatok, valamint az önkormányzatok jelentős része ki tudja termelni a nagyobb energiaszámlákat – tette hozzá.
Kiemelte, az új kormányzati intézkedések évente több mint 2000 milliárd forintos megtakarítást jelentenek és elérhetővé teszik az idei 4,9 százalékos, és a jövő évi 3,5 százalékos GDP-arányos hiánycélt.
A tárcavezető kijelentette, a kormány továbbra sem köt kompromisszumot abban, hogy a családok érdekében megvédi a teljes foglalkoztatottságot, a nyugdíjak vásárlóerejét, a családtámogatásokat, valamint a rezsicsökkentést.