Hirdetések

A balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola és a Mikszáth Kálmán Horgász Egyesület szervezésében idén is pecabotot fogtak a város iskolásai a vakáció közeledtével. A fiatal horgászok az egyik nyírjesi tavat ülték körbe, hogy 3 óra elteltével minél nagyobb súlyt mutasson a mérlegelés.

Hirdetések

Tavaly, hagyományteremtő céllal rendezték meg az első Mikszáth Kupát, most is az volt a cél, hogy minél több fiatal megismerje, megszeresse a horgászatot, az egyesület pedig felfigyeljen azokra, akik eredményesek a versenyen. Öt iskola képviseltette magát, minden intézmény egy négy fős csapattal indult, meglepően sok lány is kipróbálta magát. A mérlegelés a Szabó Lőrinc Iskola sikerét hozta: mind csapatversenyben, mind egyéniben ők nyertek, hozzájuk került a vándorkupa, a legsikeresebb horgász Virtyó Gergely lett.

Az egyesület és a Dózsa iskola együttműködése évtizedekre nyúlik vissza, már akkor működött horgászszakkör az iskolában, amit aztán a szervezők sok évnyi kihagyás után a tavalyi évben élesztettek fel ezzel a versennyel, idén pedig a horgász órák is visszatérnek az intézménybe: az oktatók az elméleti és gyakorlati tudás mellett abban is segítik a diákokat, hogy megszerezzék a horgászvizsgát.

Hirdetések