Hirdetések

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy vezessenek a nyári melegben is óvatosan és körültekintően!

Hirdetések

Karancslapujtő belterületén közlekedett egy 18 éves férfi 2022. június 10-én 00 óra körül személygépkocsival, amikor jobbra kis ívben történő kanyarodása során a jármű sebességének helytelen megválasztása miatt a járművel kisodródott és egy betonozott vízelvezető árokba csapódott. A balesetben a gépjármű vezetője és az utasa megsérült.

Érsekvadkert és Patak közötti útszakaszon egy balra ívelő kanyarban ugyanezen a napon 5 óra 45 perc körül egy 40 éves nő az általa vezetett gépkocsival az esőzéstől nedves úttesten megcsúszott, majd egy fának ütközött. A gépjármű vezetőjével szemben alkalmazott légalkoholmérő pozitív értéket mutatott. A baleset következtében a nő megsérült.

Egy 52 éves férfi segédmotoros kerékpárral haladt szintén ezen a napon 22 óra 40 perc körül Salgótarjánban, amikor a lejtős egyenes útszakaszon áttért a szemközti sávba, ahol érintőlegesen nekiütközött a vele szemben közlekedő tehergépkocsinak, majd a járművel elesett. A baleset következtében a motoros megsérült, akinek alkoholteszterrel történő ellenőrzése pozitív eredménnyel zárult.

Magyargéc belterületén közlekedett egy 20 éves férfi gépkocsival június 11-én 9 óra 40 perc körül, amikor az előtte azonos irányba haladó, balra bekanyarodó személygépkocsi előzésébe kezdett és annak nekiütközött. A baleset következtében a vétlen gépjárművet vezető nő sérült meg.

Az elmúlt négy napon a rendőrök Nógrád megye közútjain további két személyi sérüléssel járó és hat anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén, továbbá egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.