Hirdetések

A felhőtlen nyári szünet eltöltéséhez szükséges bűnmegelőzési ismeretekről tartottak előadást a Nógrád megyei rendőrök.

Hirdetések

A tanév utolsó napjain is előadásokat és játékos foglalkozásokat tartottak a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a városi rendőrkapitányságok bűnmegelőzési szakemberei a megye általános- és középiskoláiban.

A rendhagyó tanórák és interaktív előadások alkalmával a rendőrök idén is felhívják a gyerekek figyelmét a nyári szünidő veszélyeire, és bűnmegelőzési tanácsokat adtak a gondtalan vakációhoz. Az élménypedagógiai alapokra épülő játékok során különböző témákról, egyebek mellett a kábítószerek, a zenés rendezvények és fesztiválok, valamint a nyári sportok veszélyeiről, és a vagyonvédelemről is új ismereteket szerezhettek a fiatalok.

A nyári szünidőt otthon töltő gyermekekre számos veszély leselkedhet, amelyet a dolgozó szülők általában nagyszülői felügyelettel, ismerősök, bébiszitterek, illetve szervezett táborok segítségével próbálnak megelőzni.

Fontos, hogy a gyerekeket lehetőség szerint ne hagyják egyedül, illetve ne engedjék, hogy csapatosan csellengjenek az utcán, hiszen könnyen bűncselekmények áldozatává válhatnak.

A nagyobb és önellátásra képes tizenévesek persze gyakran egyedül is jól boldogulnak amíg a szülők hazaérnek. Az áldozattá válás megelőzése érdekében mégis fontos, hogy megfogadják az alábbi tanácsokat:

  • Legyen mindig információja a gyermeke hollétéről, baráti köréről, illetve társaságáról.
  • Amennyiben a gyermeke elmegy otthonról, csak a legszükségesebb dolgok legyenek nála, értékeivel ne kérkedjen nyilvános helyen.
  • Tudatosítsa a gyerekeiben, hogy lehetőleg soha ne álljanak szóba idegenekkel, ne fogadjanak el tőlük semmit. Ha gyanús személyre figyelnek fel a lakókörnyezetben, azonnal menjenek biztonságos helyre, például egy közeli üzletbe, közintézménybe. Hívja fel gyerekei figyelmét, hogy ilyen esetekről mindig számoljon be önöknek.
  • Ha a gyermek egyedül tartózkodik otthon, soha ne nyisson ajtót idegeneknek. Amennyiben mégis szükséges, úgy ne tudassa az ismeretlennel, hogy egyedül tartózkodik otthon.
  • Beszéljék meg közelben lakó ismerőssel, szomszéddal, hogy szükség esetén hogyan tudják értesíteni.
  • Biztosítsák a gyermek számára az elérhetőséget, beszéljék meg, hogy kihez és hova fordulhatnak segítségért ha baj történne.
  • A gyermek ismerje a 112-es központi segélyhívó számot, legyen tisztában a bejelentés szabályaival és ismerje a szülei telefonszámát.
  • Ismerjék meg az általános biztonsági- és tűzvédelmi szabályokat.

A nyaraláshoz-, valamint a gondtalan szabadidőhöz kapcsolódó hasznos tanácsokat a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési facebook oldalán olvashat: https://fb.me/bunmegelozes.nograd