Hirdetések

A Balassagyarmati Járási Ügyészség cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat egy 28 éves szerb állampolgárságú férfi ellen, aki anélkül hajtott el egy ütközés helyszínéről, hogy meggyőződött volna arról, hogy a másik autóban ülők megsérültek-e.

A vád szerint egy nemzetközi árufuvarozással foglalkozó szerbiai cégnél dolgozó vádlott 2020. szeptember 25. napján, délután áruval megpakolt tehergépkocsiját vezette Ipolyszög felől Balassagyarmat irányába, amikor egy útkanyarulatban áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. A tehergépkocsi bal oldalával a szemből érkező kisbusznak ütközött, annak bal oldali visszapillantó tükrét letörte, a jármű oldalát pedig megrongálta. Az ütközés következtében sem a kisbuszban ülők, sem a vádlott nem sérült meg.

A férfi észlelte a járművek ütközését, ennek ellenére nem állt meg, nem győződött meg arról, hogy az általa előidézett baleset következtében mások megsérültek-e, illetve az életüket vagy testi épségüket közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorulnak-e.

A férfi megszegte a KRESZ azon rendelkezéseit, miszerint a járművel az úton, az út menetirány szerinti jobb oldalán kell haladni, valamint a baleset bekövetkezését követően a helyszínen meg kell állni, így meggyőződési kötelezettségét nem teljesítette.

Mulasztó magatartásával a szerb férfi cserbenhagyást követett el, ezért az ügyészség a – büntetlen előéletű – vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását, valamint a nyomozás során felmerült 68.317 forint bűnügyi költség megfizettetését indítványozta.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

Hirdetések