Hirdetések

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves salgótarjáni férfi ellen, aki járművezetéstől eltiltás hatálya alatt bódult állapotban vezetett, majd épületekről leszerelt fém építőanyagok ellopásával károsított meg egy céget.

Hirdetések

A férfivel szemben a szabálysértési hatóság két jogerős járművezetéstől eltiltó határozata is hatályban volt, amikor a vád szerint 2021. július 1. napján egy forgalomból kivont motorkerékpárt vezetett Salgótarjánban, ahol a rendőrök ellenőrizték. Mivel beszéde összefüggéstelen volt, vér- és vizeletminta vételre állították elő, a szakértői vizsgálat eredményeképpen pedig kiderült, hogy a gépjárművezetés időpontjában szervezetében kábítószernek minősülő anyag volt.

A férfi 2021 júliusában – jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó – társával felfigyelt arra, hogy egy salgótarjáni cég használaton kívüli, lapos tetejű épületein tetőszegő horganylemezek vannak. A már megbontott lemezek ellopása végett július 26. napján a telephelyre a kerítésen át bemásztak, az egyik épület tetején megkezdték a horganylemezek felszedését. A horganyt a vádlott szakította fel és vágta el egy lemezollóval, társa pedig összehajtogatta és egy zsákba tette a lemezeket, amiket egy fémátvevőhelyen értékesítettek. Ezt még négy alkalommal megismételték, az utak során 132,5 kg horganylemezt loptak el, amelyért összesen 63.766 forintot kaptak. A felszedett és jogtalanul eltulajdonított horganylemezek értéke 596.577 forint.

A férfi ellen az ügyészség eltiltás hatálya alatti járművezetés, bódult állapotban elkövetett járművezetés, kábítószer birtoklásának vétsége és nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség a letartóztatásban lévő elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltását, vagyonelkobzás elrendelését, a sértett által bejelentett 560.483 forint polgári igény és a nyomozás során felmerült 268.435 forint bűnügyi költség megfizettetését, valamint a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elrendelését indítványozva.

 Amennyiben a férfi a bíróság előkészítő ülésén beismeri bűnösségét, vele szemben 2 év 8 hónap szabadságvesztés, 3 év közügyektől eltiltás és 2 év közúti járművezetéstől eltiltás az un. mértékes ügyészi indítvány.

 Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.