Azok után, hogy már csak magántulajdonban lévő autókat lehet hatósági áron tankolni, a MOL úgy döntött, hogy napi mennyiségi korlátot is állít. Mintájára egy másik kúthálózat is lépett és megtiltotta, hogy bárki teletankolja autóját.
A LukOil korlátozta az egyszerre megvásárolható üzemanyag mennyiséget: az úgynevezett kisnyomású kútoszlopokon, vagyis amelyeken személyautók tankolhatnak legfeljebb 20 liter benzin vagy gázolaj vehető. A nagynyomású, főként kamionok, buszok számára fenntartott oszlopoknál 150 liter vásárlását engedik meg. A LukOil hálózatot működtető NormBenz Magyarország KFT. az index.hu érdeklődésére közölte, hogy a rögzített árak és a folyamatosan változó egyéb költségek növekedése miatt kénytelenek voltak ezt a döntést meghozni. A médium arra is kíváncsi volt, hogy a cég által hivatkozott beszerzési árból eredő veszteségük mekkora, de arra nem kaptak választ.
A MOL esetében más a rendszer, azonban ott is érvényesek bizonyos korlátozások: ugyanazzal az autóval csak egyszer lehet azonos napon tankolni, függetlenül a járműbe töltött mennyiségtől.
Fontos tudni, hogy akik nem mutatják be a jármű forgalmi engedélyét, hiába van magyar rendszámuk, nem kapnak hatósági áras üzemanyagot.
A hatósági árak bevezetése óta többször módosították az üzemanyag-vásárlás szabályait jogszabályokkal, és az egyes töltőállomások is különféle saját rendelkezéseket is hoztak. OIvasóink számára igyekeztünk összegezni, hol, milyen szabályok szerint tankolhatnak.
Kisnyomású kútoszlopról hatósági áron vásárolható üzemanyagok egyedi szabályai
| település | töltőállomás | benzin korlátozás | gázolaj korlátozás | |
| Balassagyarmat | MOL | naponta egyszer, max. 50 liter | naponta egyszer, max. 50 liter | |
| Balassagyarmat | Oil | alkalmanként max. 100 liter | alkalmanként max. 100 liter | |
| Balassagyarmat | Xhénia Petrol | alkalmanként max. 30 liter | alkalmanként max. 30 liter | |
| Rétság | MOL | naponta egyszer, max. 50 liter | naponta egyszer, max. 50 liter | |
| Rétság | OMV | alkalmanként max. 50 liter | alkalmanként max. 50 liter | |
| Mohora | Avia | naponta egyszer, max. 20,83 liter | naponta egyszer, max. 20,83 liter | |
| Romhány | Dallas | naponta egyszer, max. 20 liter | naponta egyszer, max. 20 liter | |
| Szécsény | MOL | naponta egyszer, max. 50 liter | naponta egyszer, max. 50 liter | |
| Galgaguta | MOL | naponta egyszer, max. 50 liter | naponta egyszer, max. 50 liter |


