Hirdetések

Rettegésben élnek a romák Jászberény környékén, mert tegnapelőtt este fél kilenckor fegyveres lövöldözés történt az egyik faluban. Kihívták a rendőröket, akik az érintettek szerint csak éjfél körül értek a helyszínre.

Hirdetések

Érintettek és szemtanúk nyilatkoztak az egyik internetes fórumon közzétett videóban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Neszűrben történt incidensről. Az élő közvetítést egy, a fórumon Tóth Zoltán néven regisztrált férfi, a Segítsünk Együtt Egymásnak civil szervezet vezetője közvetítette, aki Bokor Sándor soroksári elnök kíséretében érkezett a helyszínre. Azonban ilyen névvel nem találtunk bejegyzett érdekvédelmi szervezetet, és hozzá kapcsolható személyeket sem.

Tóth Zoltán a helyi cigányság érdekében fellépett és élőben közvetítette a problémát. (kép: facebook.com)

A videóban elhangzott egy érintett szerint, hogy két autó érkezett a faluba, az egyikből pisztolylövéseket adtak le, a másikból pedig téglával bedobták az egyik ház ablakát. Ezt többen is megerősítették. Az egyik nyilatkozó szerint azt is kiabálták az autóból:

Meghaltok patkányok, büdös cigányok!

Ugyanez a férfi azt is állította, hogy már előre tudtak arról, készül valamilyen atrocitás. Hozzátette: már a nap folyamán megkezdődtek a lövöldözések, késő este pedig már egy lézeres fegyverrel hatolt be valaki az egyik ház udvarára, aki fellőtt a levegőbe, és elszaladt a helyszínről.

A férfi továbbá azt is elmondta, hogy az érintettek értesítették a rendőrséget, dea kiérkező járőrök nem hitték el a történetet, miközben újabb lövések dördültek el. A rendőrök keresték a lövöldözőket, de egyelőre nem találták meg.

A helyi romák nevében megszólalt egy másik nő is, aki azt mondta:

Kapákkal, kaszákkal várjuk őket, hiába van nekik pisztoly!

A médiától azt kérik a helyiek, hogy fújják fel a témát, mert védtelenek.

A jászsági Neszűrben korábban is voltak konfliktusok a helyi lakók között, mindennapossá vált betörésekről és lopásokról számolt be a Jobbik jászberényi szervezete. Állításuk szerint a neszűri probléma Tarnaörsről ered, ahonnan azért menekült el több család is, mert lakhatatlan ingatlanokba költözve próbáltak gyerekeket nevelni, akiket gyámság alá vett volna a hatóság az embertelen körülmények miatt. Azonban ettől tartva többen elmenekültek, Neszűr külterületein húzták meg magukat és azóta is ott élnek.