Hirdetések

Január elsejétől eddig több mint 4900 szabad területi tüzet jelentettek az országban, míg 2021 azonos időszakában összesen 2472 ilyen jellegű tűzeset regisztráltak – írta a helyi sajtó a horvát belügyminisztérium adataira hivatkozva. A 4919 tűzesetből 336 bizonyítottan bűncselekmény vagy vétség következménye.

Hirdetések

A rendőrség 29 esetben szándékos gyújtogatás, míg a többiben közveszély okozása miatt folytatott nyomozást.
A Vecernji List című horvát napilap arról írt: Dubrovnikban egy 28 éves horvát állampolgárt vettek őrizetbe, aki július 5-én és 7-én szándékosan okozott tüzet úgy, hogy felgyújtotta a száraz aljnövényzetet. Egy 36 éves horvát állampolgár is előzetesbe került, akit azzal gyanúsítanak, hogy augusztus 16-án figyelmetlenségből a háza mögött hagyta a parazsat, így száz hektár aljnövényzet és fenyőerdő égett le.
Horvátország erdeiben – főleg a tengermelléken – a kánikula és a csapadékmentes időjárás miatt minden évben fokozott tűzveszély alakulhat ki. A legtöbb erdőtüzet emberi figyelmetlenség, villámcsapás vagy a vasúti közlekedésben keletkezett szikra okozza.
Az elmúlt néhány hétben szinte nem volt olyan nap, hogy a sajtó ne számolt volna be újabb tüzekről, amelyekhez a horvát légierő tűzoltó repülőgépeit is riasztották.
A fokozott tűzveszély miatt Horvátországban tilos tüzet gyújtani olyan helyeken, ahol a lángok tovaterjedhetnek. Gondatlan tűzokozás esetén magánszemélyek 15 ezertől 150 ezer kunáig (813 ezer forinttól 8,13 millió forintig) terjedő pénzbírságra büntethetők, vagy 60 nap elzárást kaphatnak. Szándékos gyújtogatás esetén öt évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható az elkövetőre.