Hirdetések

Véget ért a nyári alkotótábor a helyi művelődési központban. A rétsági gyerekek számára szervezett programban régi mesterségeket tanultak meg, egykori használati tárgyakat alkottak, a munka végén pedig közös éneklés zárta a napot.

Hirdetések

A programokra, azok az 1-6.osztályos tanulók jelentkezhettek, akik Rétságon vagy a környékén élnek. A tábor célja a hagyományőrzés volt, azon belül is a régi kézműves technikák iránti érdeklődés növelése. A délelőtti foglalkozásokon olyan régi mesterségeket sajátíthattak el a gyerekek, mint: nemezelés vagy vesszőfonás. A nemezelésre 17 fő jelentkezett. A gyerekek néhány óra alatt Dobson Zsófia, népi kézműves irányításával, játékot vagy táskát készíthettek, víz, gyapjú és szappan használatával. A vesszőfonásra Homolyáné Rinkács Gabriella tanította meg a gyerekeket, akik dísztárgyakat készítettek. Ezen a foglalkozáson 14 tanuló vett részt. Az élményfestés iránti érdeklődőknek is kedveztek, a tábor egyik napja csak erről szólt. Ezen a napon Vigyinszki Attila segítségével ragadott ecsetet 19 gyermek. Az alkotó napokat egy közös, hangulatos énekléssel zárták.

A program a TOP-2.1.2-15-NG1-2016-00005 pályázat keretében valósult meg.