A Balassagyarmati Járási Ügyészség kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat egy 37 éves balassagyarmati férfival szemben, aki kábítószer-kereskedelem miatt folyó eljárásban került bűnügyi felügyeletbe, ahol amfetamint fogyasztott.

A vád szerint a férfi ellen a Balassagyarmati Járásbíróság előtt bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt volt folyamatban büntetőeljárás, melynek során őt a bíróság – az ítélet kihirdetéséig – 2020 augusztusában bűnügyi felügyeletbe helyezte.

A férfi otthonában úgy ünnepelte meg letartóztatása megszüntetését, hogy – a szabadulását követő néhány órán belül – kábítószert is fogyasztott. A vádlott a buli során összeszólalkozott néhány résztvevővel, emiatt vele szemben rendőri intézkedésre került sor, vizeletmintát is vettek tőle, melyből amfetamin volt kimutatható, így a férfi azonnal lebukott.

A jogszabályok szerint aki csekély mennyiségű kábítószert birtokol vagy fogyaszt, de a bűncselekmény elkövetését beismeri, és okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben vagy kábítószer-használatot kezelő más ellátásban részesült, nem büntethető (elterelés). A férfi vállalta is az elterelést, azonban azt az erre nyitva álló határidő meghosszabbítása után sem teljesítette, így az ügyészségnek vádat kellett emelnie.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség végül kábítószer birtoklás vétsége miatt emelt vádat ellene, melyben elzárás kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a bíróság kötelezze őt a közel 130.000 Ft összegű bűnügyi költség megfizetésére is.

Hirdetések