Hirdetések

Elgázolta majd sorsára hagyta áldozatát egy 51 éves nő Gödön. A rendőrök felkutatták és elszámoltatták az asszonyt.

Hirdetések

Göd, Szent István utcán közlekedett a Rákóczi út irányába az akkor még ismeretlen 2022. augusztus 27-én délután, amikor egy kereszteződéshez érve az „Elsőbbségadás kötelező” táblát figyelmen kívül hagyva egy kerékpárost ütött el.

A sofőr kiszállt az autóból, a roncsolódott biciklit arrébb vonszolta, visszaült kocsijába és továbbhajtott. A földön fekvő sértetthez mentőt nem hívott, segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt. A 45 éves bonyhádi férfit a mentők súlyos nyak, fej és térdsérülésekkel vitték kórházba.

A baleset helyszínén a rendőrök csak elenyésző információhoz jutottak. Mit sem hátráltatott ez a munkán, a járőrök a helyi körzeti megbízottakkal együtt a településen házról házra jártak, minden lehetséges szemtanút felkutattak, mindenkit kikérdeztek. Rövid időn belül tudták, hogy kit kell keresniük, augusztus 29-én délelőtt épp érte indultak, amikor az asszony besétált a rendőrségre, feladta magát. Gyanúsítotti kihallgatásán felelősségét elismerte, tettére magyarázatot nem tudott adni a rendőröknek.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a gödi illetőségű, 51 éves nő ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.