Hirdetések

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 25 éves férfi ellen, aki 2020 szeptemberében Ózdon a családi házukban apjával italozott, szóváltásba kerültek, az apja egy kalapácsot vett fel és azzal fenyegette, mire a vádlott ellökte, elvette tőle a kalapácsot és a szerszámmal többször fejen ütötte. A bántalmazás következtében elhalálozott apja holttestét a spájzban tárolta, hogy megszabaduljon tőle, később feldarabolta, és kénsavban egyenként feloldotta.

Hirdetések

A vádirat szerint a férfi a szüleivel 2014 augusztusában Angliába költözött, ahonnan az apja 2015 évben visszajött Magyarországra, azonban 2020 augusztusában látogatóba újból kiutazott külföldre. A hónap végén a vádlott és apja Magyarországra utaztak, a Covid-járvány miatt az ózdi családi házukban töltöttek két hét karantén időszakot, és ennek lejártát úgy ünnepelték, hogy alkoholt vásároltak, és a délutáni órákra mindketten leittasodtak.

Korábbi családi sérelmeiket felemlegetve, szóváltás alakult ki közöttük, melynek során az apa egy kalapáccsal fenyegette meg a vádlottat, azonban a vádlott ököllel fejen ütötte az apját, majd az ágyra lökte, elvette tőle a szerszámot, és azzal két esetben olyan erővel fejen vágta, hogy a helyszínen elhunyt.

A férfi az apja holttestét a spájzban tárolta, de meg akart szabadulni tőle, ezért a rákövetkező napokban rendelt 100 liter 97 %-os kénsavat és egy 200 literes hordót. A holttestet feldarabolta, és egyenként a kénsavval megtöltött hordóba helyezve feloldotta. A cselekménye rendkívül szúrós szaggal és bűzzel járt, a szomszédok bejelentésére kiérkező rendőröknek elismerte apja megölését.

Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Hirdetések