Hirdetések

Ellenfelek küzdöttek egymásért a TV2 Séfek séfe című főzőműsorában, amelyben továbbjutó helyen végzett az adás balassagyarmati versenyzője. Óriási fordulat, hogy a Papp Béla és Pereszlényi Alexandra páros, akik – úgy tűnik – a magánéletben is egymásra találhatnak, kiestek a játékból.

Hirdetések

Óriási csalódás, mert gyengébb játékosok főzhetnek tovább – ezt mondta Pereszlényi Alexandra az eredményhirdetéskor, aki civil életében séfként dolgozik. Játékostársával, Papp Bélával, akivel a műsorban eddig egymás ellenfeleiként vettek részt, ma együtt kellett dolgozniuk. A profi zsűritagok az ő főztjüket választottak a legrosszabbnak, ezért haza kellett menniük.

A balassagyarmati Ghebali Kenza társa ma Tusor Viktor volt, közös munkájukat jónak ítélte meg zsűri. Sőt, a Kenza által kitalált palacsinta a nap legjobb desszertje lett. A feladatként kapott közös főételük is elnyerte a bírák tetszését, Kenza és Viktor is megkapta a nap séfe díjat, vagyis azt a kitűzőt, amit mostantól magukon viselhetnek a műsorban.

Hirdetések