Hirdetések

Hozzászokott ahhoz, hogy nincs állami támogatás filmjeihez, de nem is kell neki, mert akkor a rendszer részévé válna, azt pedig Magyarországon ő nem szeretné. Hajdu Szabolcs egy budapesti kerületi újságnak beszélt arról, hogy nem akarja elfogadni azt, ami itthon történik, ezért mostantól nem is forgat itt, inkább Szlovákiába és Olaszországba megy dolgozni.

Hajdu Szabolcs filmes rendezőt a 2006-ban készült Fehér tenyér és a 2010-es Bibliotheque Pascal című alkotásai által ismerhette meg a széles közönség, ezek a filmek rangos díjakat is elnyertek.

A művész a Józsefváros című budapesti helyi lapnak nyilatkozott arról, hogy sokáig dolgozott állami támogatások nélkül, filmeket készített a semmiből, de már megunta. Ugyanakkor nem szeretne pénzt elfogadni a magyar államtól, mert nem ért egyet azzal, ami itthon a közéletben folyik. Azt mondta: ha pénzt fogadna el, legitimálná a rendszer működését.

Hajdu szerint a megoldás a további munkára az, ha mostantól nem Magyarországon dolgozik, hanem – mint mondta – Szlovákiába és Olaszországba jár.

A következő filmek már semmilyen módon nem kötődnek Magyarországhoz, sem a helyek, sem a témák nem erről az országról szólnak majd. Úgy fogalmazott:

Már nem érdekel a sorsa ennek az országnak.

Egyelőre csak a munka miatt hagyja el Magyarországot, de ha már csak külföldön tud érvényesülni, akkor akár el is költözik innen.

Hirdetések