Hirdetések

Október 5-én, az oktatás világnapján mintegy 70 ember, köztük tanárok gyűltek össze a Balassagyarmati Tankerületi Központ épületénél, csatlakozva az országosként meghirdetett szakmai demonstrációhoz. A helyi megmozdulást szervező Bojtos István baloldali politikus azt kérte: mindenki fekete ruhában jelenjen meg.

Hirdetések

A városban összegyűlt tüntetők között körülbelül 20 tanárt ismert fel az ipolyinfo.com tudósítója, akik a demonstráció résztvevőiként kiálltak magukért is. Az eseményt szervező helyi baloldal képviseletében Zagyvai Sándor, a Szövetség a Balassagyarmatiakért Egyesület (SZAB) tömörülésének botrányos körülmények között lemondott elnöke, valamint a szintén SZAB-os Bojtos István és Borenszki Ervin, a Magyar Szocialista Pért politikusa vett részt. A Demokratikus Koalíció (DK) városi elnöke, Szedlák Sándor is megjelent a helyszínen, az ipolyinfo.com kérdésére már a Bajcsy-Zsilinszky utcában, a Kiss Árpád Általános Iskola előtt folytatódó tüntetésen válaszolt. A DK-s politikus szerint el kell ismerni a tanárok munkáját, nem csak fizetésekkel. Ha nem lesznek tanárok, az ország tönkre fog menni. A megoldást ismertetve azt mondta:

A kormány csináljon oktatási reformot, ahol az egész rendszert átreformálja, mert ez így nem mehet tovább!

Az interjú közben az iskola előtt összegyűltek azt skandálták: Nincs tanár, nincs jövőnk!

Információnk szerint a tüntetők haladnak tovább a Balassi Bálint Gimnáziumhoz, majd a Deák utcai Központi Óvodához, mindegyik helyen figyelem felhívó táblákat raknak ki.

Hirdetések