Hirdetések

Eladja a salgótarjáni önkormányzat egyik sporttelepét egy helyben jól ismert állatvédő részére. A Mancs a Szívben Állatvédő Egyesület korábban ingyenesen használta az ingatlant, most két millió forintért kaphatja meg a vevő.

Hirdetések

Egy salgótarjáni sporttelep eladásáról döntött a helyi közgyűlés, amelyre állatmenhelyet szeretne építeni a vevő. A városban jól ismert állatvédő egyesület azt szeretné elérni, hogy hosszú távon biztosítható legyen ez a szolgáltatás, ezért a társaság elnöke, Paróczai Katalin az ingatlan megvásárlására tett javaslatot.

A témát tárgyaló önkormányzati ülésen Turcsány László képviselő szólalt fel annak érdekében, hogy a célra tekintettel érdemes lenne inkább ingyen átadni a civil szervezet számára a helyet. Hozzátette azt is: tudja, hogy erre a jogszabály nem ad lehetőséget.

Fekete Zsolt polgármester közben a közgyűlésen mellette helyet foglaló jegyzőtől tudta meg, hogy

Van egy kis fonák a történetben! Jelzett a jegyző asszony, hogy nem az egyesület jelentette be a vételi szándékát, hanem Katalin mint magánszemély. Természetesen, mindazt, amit állatvédelemben az elmúlt időszakban végzett, önkormányzatunk a lehetőségekhez mérten támogatta és támogatja az egyesület munkáját.

– mondta a város vezetője. Az eladásról szóló önkormányzati szándékot minden képviselő megszavazta, a vevő 2 millió forintért vásárolhatja meg az egykori sporttelepet.