Hirdetések

A váci rendőrök befejezték annak az esztergomi párnak az ügyét, akik a gyanú szerint a helyi település külterületén használt gumiabroncsokat dobáltak ki kocsijuk rakteréből. A fiatal pár fittyet hányt arra, hogy a hulladék szennyezi a környezetet és súlyos közegészségügyi veszélyeket is rejt magába, nem beszélve a büntetőjogi következményről.

Egy váci nyomozó futott bele 2022. május 24-én délután, a Jóhegyi úton egy fehér teherautóba, amelynek rakteréből egy férfi gumiabroncsokat dobált a susnyásba. A hazafelé tartó utat megszakította, majd közelebbről is szemügyre vette a bűnös ténykedést.

Fotó: police.hu

A nyomozó kérdéseire először összefüggéstelen, majd több, teljesen gyenge lábakon álló történet hangzott el a 31 éves esztergomi sofőr szájából. Miután a rendőr telefonon jelentést tett és erősítést kért megtudta, hogy L. Ferenc és élettársa L. Mónika a közelben lakó rokonait jött meglátogatni, ami pillantok alatt megdőlt, később már azt mesélték, tulajdonképpen a kocsi egyik kereke kezdett leereszteni, a pótkerék pedig pont a raktérben felhalmozott abroncsok alatt van. Ki kellett pakolni, hogy hozzá tudjanak férni. Utolsó megjegyzésük szerint a gumiabroncsok gyakorlatilag már akkor ott voltak, amikor ők rokonlátogatóba érkeztek. A sztorik egyenként sem voltak sziklaszilárdak, de perceként váltakozva egytől-egyig megdőltek. A muníció elfogyott, több kamu történet híján csak a beismerés maradt.

L. Ferenc elmondta, 30 ezer forintot kapott egy dorogi autószerelőtől, hogy a használt abroncsokat vigye a hulladéktelepre. Mivel azt zárva találta, gondolta, megválik tőlük ott, ahol egyébként is van már szemét, igaz, illegálisan.

L. Mónika is beismerő vallomást tett, bár neki csak 10 ezer forintos megbízásról volt tudomása. Ő a raktérből emelgette ki a gumiabroncsokat, majd adogatta párjának.

A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Hirdetések