Hirdetések

13 éves budapesti fiút rugdostak meg osztálytársai júniusban egy kiránduláson, amelyről a diák nem mert beszélni szüleinek. A gyereket annyira megviselte az atrocitás, hogy az új tanév indulásakor is félelmekkel ment iskolába, október 4-én már nem is ment be oda. Kiíratták őt az intézményből, miután kiderült, semmilyen vizsgálat nem indul az ügyben.

Hirdetések

Tanárai szeme láttára rugdosták meg az állatkertben azt a budapesti diákot, akinek bántalmazói ellen nem léptek fel máig sem. A szülők csak ősszel jöttek rá, hogy súlyos gond van, miután a gyerek feltűnően viselkedett, csak vonakodva indult iskolába, míg október elején már be sem ment.

Az édesapja időpontot kért az osztályfőnöktől, akivel sikerül beszélnie – közölte a Bors. Az apa alábbiakat mondta el a lapnak:

A fiam osztályfőnöke ott közölte velünk, hogy a június 8-i osztálykiránduláson az állatkertben három fiú osztálytársa rátámadt, ketten meglökték, egyikük megütötte, majd amikor a földre került, rugdosni kezdték, mindezt ő és a helyettese szeme láttára 

Hozzátette: a pedagógusok nem tartották fontosnak, hogy emiatt szóljanak a szülőknek.

A gyerek ezt követően már megnyílt a szülőknek és elmondta: szégyellte, hogy osztálytársai megverték. Attól is tartott, ha kitudódik, újra megverik őt.

A Bors kapcsolatba lépett az iskola igazgatójával, aki miután megtudta, hogy miért keresik, lerakta a telefont. Az illetékes budapesti tankerülettől sem kaptak választ megkeresésükre.

Hirdetések