Hirdetések

A Nógrád Megyei Főügyészség 2021 májusában emelt vádat egy jelenleg 59 éves pásztói férfi ellen, emberölés bűntettének kísérlete miatt.

Hirdetések

Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a férfi – a rendszeres pálinka fogyasztása miatt – gyakran keveredett konfliktusba családjának tagjaival. Egy alkalommal, 2020. október 11-én pásztói otthonukban a férfi ittasan hangoskodott, ennek abbahagyására szólította fel őt a vele együtt élő fia. Ennek során elvette apjától a felbontott pálinkás üveget. Az erősen ittas vádlott ezt kifogásolva öléssel fenyegette a fiát, majd a fekhelye melletti szekrényen tárolt kést felkapva, a fiát a mellkas irányába megpróbálta leszúrni. A támadást a sértett kézmozdulatával elhárította, ennek során ujjperce megsérült, így a szúrás csak borda tájékon érte őt, amely a mellüregét nem nyitotta meg. A halálos eredmény elmaradása a véletlennek és a sértett védekezésének köszönhető.

A Balassagyarmati Törvényszék 2022. június 11-én kihirdetett elsőfokú ítéletével a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 6 év börtön fokozatú végrehajtandó szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

A határozat ellen a vádlott és védője jogos védelmi helyzet megállapításáért, valamint felmentésért fellebbezett.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban előterjesztett indítványával a védelmi fellebbezéseket nem találta alaposnak és az elsőfokú ítélet helyben hagyását kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál. A vádlott a másodfokú eljárás lefolytatását továbbra is letartóztatásban várja.

A bűnügyben korábban kibocsátott ügyészségi közlemény itt olvasható: http://ugyeszseg.hu/mellkason-szurta-fiat-vademeles-a-nograd-megyei-fougyeszseg-sajtokozlemenye