Hirdetések

Időnként kedvenc hobbijával is bemutatkozik a városiak előtt a népszerű balassagyarmati gyógyszerész, Ádám György. Kellemest kötött össze a hasznossal, mert az izgalmas megfigyelés mellett a doktor úr intézett egy kis D-vitamin utánpótlást is.

Dr. Ádám György tudományos érdeklődése nem állt meg az emberi szervezetek működésének vizsgálatánál, rájött arra, hogy nagyobb összefüggésekben is izgatja létezésünk. Ugyanakkor a csillagok fürkészése nem csak ezért izgatja, hanem – mint mindenki – kedvenc hobbija szórakoztatja és energiával tölti fel.

dr. Ádám György láthatóvá tette a Napfogyatkozást a járókelőknek.

Tegnap Napfogyatkozás volt, erről beszámolt az ipolyinfo.com is, dr. Ádám György pedig mindannyiunk számára emlékezetessé tette a jelenséget. Ugyanis közvetlenül szabad szemmel nem ajánlott megtekinteni, vakságot okozhat. Ám ő kitalálta a megoldást arra, hogy kényelmesen láthatóvá váljon a ritka pillanat. Balassagyarmaton, a Rákóczi úton helyezte ki távcsövét a járdára, az eszköz képét egy kis méretű kerek vászonra vetítette.

A távcső által vetített képen a Napot megharapó Hold árnyéka 2022. október 25-én Balassagyarmaton.

A kapott képen látható volt a Nap fénye és alakja, valamint az elé betolakodó Hold is. Méghozzá szabad szemmel. A doktor úr hobbija közösségi élmény lett a járókelők számára.

Hirdetések