Hirdetések

Bizonyítékok nélkül tálalta tényként a telex.hu, hogy a Mi hazánk nevű magyarországi párt politikusa egy Sepsiszentgyörgyön rendezett kerekasztal beszélgetésen egy újságíró lehetséges felakasztásáról beszélt. A hírportál idézetként tette közzé az állítólag elhangzott mondatokat, azonban arról egyelőre semmilyen felvétel nem került elő.

Hirdetések

Székelyföldi körtúrára indult a Mi hazánk, amelynek egyes tagjai Romániában szeretnék népszerűsíteni a magyar pártot. Beszélgetéseiken Erdély Magyarországhoz csatolása, a koronavírus járvány idején történt korlátozások, a cigányok megfélemlítése és egy ismert erdélyi újságíró felakasztása is szóba került – állítja a hírportál.

Az inkriminált mondatokat a telex.hu a párt nemzetpolitikai kabinetvezetőjének, Bartha Barnának tulajdonítja, aki – az állítás szerint – a zsidók székelyeket bomlasztó tevékenysége apropóján emlegette az Erdélyben ismert médiást.

Azt is kiderítették, hogy a helyszín a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség gyülekezeti terme volt, azonban az egyház nem tudott arról, hogy pártpolitikai tevékenységre foglalták le a helyet. Péterfi Zita Ágnes lelkész úgy nyilatkozott: rendszeresen kiadják a termet, de nem akárkinek. A telex.hu szerint a lelkész azt mondta:

teljesen elhatárolódnak az ott elhangzó kijelentéstől.

A lelkész közölte, hogy nem volt tudomásuk a bérlő valódi személyéről, a termet egy férfi foglalta le, aki megbeszélésre bérelte ki azt.

Az összejövetelről egyelőre csak Szabadi István médiavállalkozó, pártigazgató közölt néhány képet internetes fórumán három napja, de semmilyen további közlemény nem jelent meg munkájukról.