Hirdetések

November 21-től egyes üzemanyagtöltő állomásokra nem szállít benzint és gázolajat a MOL. Ennek következtében az érintett helyeken első lépésként korlátozhatják az egyszerre kiadható mennyiséget, extrém esetben bezárhatják a kutat, de erre kevés esély van szakértők szerint.

Hirdetések

A MOL csütörtökön levélben értesítette egyes partnereit arról, hogy jövő héttől nem szállít üzemanyagot azok számára, akik idén szerződtek a társasággal. Előzményként érdemes tudni, hogy több olyan kúthálózat és független szolgáltató is működik Magyarországon, amely eddig külföldről vásárolt benzint és gázolajat, azonban a kötelező hatósági árazást követően már nem érte meg onnan hozni, ezért a MOL-lal kötött szerződést idén tavasszal. Ők azok, akik mostantól nem kapnak ellátást.

A kialakuló helyzethez a MOL által közölt másik tényező is hozzájárult. A társaság szerint a hatósági árak bevezetése óta folyamatosan növekszik az eladott üzemanyagok mennyisége, ez pedig további gyártási terheket tesz rájuk, miközben a százhalombattai finomítóüzem a nyári karbantartási leállás óta még nem tudott újraindulni teljes kapacitással.

Jogszabály határozza meg, hogy a benzinkutakat legfeljebb két napra lehet bezárni, ennél hosszabb időszak esetén a töltőállomás üzemeltetéséről az illetékes minisztérium gondoskodik. A kúttulajdonosok nem akarnak ebbe a helyzetbe kerülni, ezért választják azt, hogy az érintettek a kiadható legkisebb mennyiséget fogják adni hamarosan. Mindaddig tart majd ez az állapot, amíg újra kapnak üzemanyagot.

Tóth András a balassagyarmati Xhánia Petrol tulajdonosa az ipolyinfo.com kérdésére azt mondta, hogy szombaton még 10 liter benzint és gázolajat adtak az autósoknak, e mellé megszabták, hogy ugyanazzal a rendszámmal naponta csak egyszer lehet tankolni.

Lehet, hogy már vasárnap elérjük azt az állapotot, hogy 1 literre korlátozzuk a kiadható mennyiséget, mert nem akarjuk azt, hogy kiürüljön a tartály. Az biztos, hogy novemberben így marad ez, és legközelebb decemberben kapunk ellátmányt a MOL-tól, mert mi korábban szerződtünk velük.

A Xhénia mellett számos, nem a MOL hálózatához tartozó üzemanyag töltőállomás kerülhet hasonló helyzetbe akár már a jövő hét elején. Balassagyarmaton további egy, 20 kilométeres körzetében további három helyen várható drasztikus korlátozás.

Hirdetések