Hirdetések

Soron kívül döntött Rétság város önkormányzati képviselő-testülete arról, hogy megvesz egy takarítógépet, mert szemmel valóban láthatóan növekszik az illegális szemetelés a településen. Mezőfi Zoltán polgármester szerint az összegyűjtéssel eddig megbízott két közmunkás nem bírja a harcot, ezért hatékonyabb megoldást választottak.

Hirdetések

Az önkormányzati képviselő-testület gyorsan lépett és döntésük alapján hamarosan megérkezik a városba egy elektromos takarítógép, amelyre több mint 11 millió forintot különítettek el. Mezőfi Zoltán polgármester az ipolyinfo.com-nak szombaton délelőtt azt mondta, hogy kifizették a gép vételárát, várhatóan még ebben az évben megérkezik az eszköz, és használatba tudják venni.

Kifejtette: úgy látják, hogy a Rétságon átutazók azok, akik jelentősen megterhelik a várost azzal, hogy szétdobálják a szemetet. Jellemzően a helyben nagyparkolóként ismert városközponti helyszínen szembesülnek nagy mennyiségű illegális szeméttel, amit eddig két közmunkás szedett össze.

Azonban az eldobált csomagolóanyagok, csikkek, hamuhegyek naponta termelődnek újra, amelyekkel nehezen bírnak el. Elmondása szerint első lépésként a szemét gyorsabb összeszedése jelenthet megoldást, amelyről egy korábbi gépbemutató alkalmával már maga is meggyőződött. Az önkormányzat ezért döntött a környezetbarát eszköz megvásárlása mellett.

Mint arról korábban itt írtunk, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. is küzd az út mentén szétdobált szeméttel. Közleményükben felhívták a figyelmet arra, hogy ők gyűjtik össze az út mellől a hulladékot, és ez már annyira sok időbe telik, hogy alapvető munkájuk rovására megy.

Hirdetések