Balassagyarmat, 2019. szeptember 2. Gyártósor a Bremas Hungary Kft. balassagyarmati új gyárában 2019. szeptember 2-án. A kft. kapcsolókat, nyomógombokat, relédugókat és elektromos kéziszerszám-kapcsolókat gyárt. MTI/Komka Péter
Hirdetések

A Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályának adatai szerint a Balassagyarmati és a Rétsági járásban hat év alatt kétszer több ember vállalkozóvá válását támogatták, mint a többi négy járást együttvéve. A szakember szerint ez a rugalmasabb munkaerőpiaci adottságokkal magyarázható.

Hirdetések

Véget ért az M2 Vonzástérség Helyi Foglalkoztatási Paktum hat évig futott programja, amelyben az önkormányzati szektor a vállalkozói szférával együttműködve keresett megoldásokat helyi foglalkoztatási ügyekben.

A résztvevőknek lehetőségük volt pályázatok által munkabér támogatásokhoz jutni, összesen 638 millió forint értékben folyósítottak pénzt ilyen célra vállalkozóknak; 761 ember bérköltségéhez járultak hozzá. Sólyom Jánosné, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályának osztályvezetője a program záró rendezvényén Balassagyarmaton azt mondta:

A legtöbb tartósan munkanélküli embert a Balassagyarmati járásból vonták be, 185-öt, ugyancsak itt volt a legmagasabb az 50 év feletti programba vont személyek köre, ők 113-an voltak.

Az osztályvezető hozzátette: úgy tűnik, hogy a munkaadók többsége ezen a programon keresztül megfelelő munkavállalót talált, mert a legtöbben a munkabér támogatások lejártát követően is megtartották alkalmazottaikat.

Kiemelkedően jó a vállalkozói kedv Balassagyarmat és Rétság környékén is, 121 ember döntött úgy, hogy a saját maga által alapított egyéni vállalkozás vagy cég lesz a megoldás számára. Ők is kaptak vissza nem térítendő pénzügyi segítséget az induláshoz. Sólyom Jánosné a rendezvényen úgy fogalmazott:

Ebben a két térségben a vállalkozási hajlandóság sokkal magasabb mint Nógrád megye másik négy térségében. A többi helyen magasabb az álláskeresők száma, mégis az itt kiadott támogatásokhoz képest csak feleannyit adtunk a többi járásban ilyen célra. Ez is mutatja, hogy Balassagyarmat és Rétság térségében a vállalkozási kedv sokkal élénkebb. Nyilván közelebb van a főváros, és vannak olyan munkaerőpiaci környezeti tényezők, amik ezt indokolttá teszik, valamint a munkaerőpiac is élénkebb ebben a két térségben.

Az M2 Vonzástérség Helyi Foglalkoztatási Paktum pályázatain keresztül a teljes időszak alatt Balassagyarmaton 494, míg Rétságon 267 ember talált munkát.