Hirdetések

Nagyon jó irányban halad Nógrád megye, a múlt évi gazdasági adatok alapján kiemelkedően produkált a térség – mondta a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési Bizottsági elnöke. Varga Béla a Megafon rádió érdeklődésére hangsúlyozta: néhány hete publikálták a tavalyi év gazdasági eredményeit, amely szerint Nógrád megye teljesítménye a közelmúlt legjobbjaként vonul be a történelembe.

Hirdetések

Mint azt Varga a Megafonban elmondta: a járvány előtti, 2019-es évet is túlszárnyaló adóbevételeket regisztráltak tavaly. A személyi jövedelemadó befizetése 3, az áfa befizetése több mint 0,7 milliárd forinttal lett több a vizsgált évhez képest.

A gazdasági szakember szerint láthatóan jó irányú folyamatok zajlanak, amelyeket csak a háború és a gazdasági válság gyengít. Varga Béla várakozása szerint jövőre mérsékelten pozitív gazdasági esztendő várható, azonban elhúzódó recessziótól nem kell tartani.

Hirdetések