Hirdetések

Évzáró közösségi rendezvénnyel és egy ebéddel ünnepelte meg munkatársainak teljesítményét a balassagyarmati Prysmian MKM Magyar Kábel Művek KFT. Külön jutalmazták azokat, akik családjában idén új gyermek született, és még arra is jutott idő, hogy a labdarúgó világbajnokság kapcsán tippjátékot játszanak az üzemben, a nyertesek pedig ajándékokat kaptak a cégtől.

Hirdetések

A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ minden szintje a helyi kábelgyár dolgozóival telt meg, az emeleti kamarateremben munkavédelmi előadásokon vett részt az üzem több száz munkatársa, utána a földszinten ünnepi állófogadás és a társaság vezetői várták őket.

Markó Norbert igazgató itt jelentette be, hogy 2022-ben évtizedes időtávon mérhető rekord született:

gyártási rekordot állított fel a kábelgyár azzal, hogy idén 48.700 tonna kábel készült, amit több mint 2000 teherautó szállított el a megrendelők számára Balassagyarmatról.

Kiemelte: a gyár munkavállalói kiválóan dolgoznak, ilyen termelési volument elérni csak azokkal lehet, akik felelősen gondolkodnak maguk és a társaság jövőjéről is. Éppen ezért a személyesebb kapcsolatok ápolására is gondot fordít a cég vezetése. Például idén a labdarúgó világbajnokság mérkőzéseinek végeredményeire tippjátékot szerveztek, továbbá azok számára is tiszteletüket fejezték ki, akik családjában új gyermek született. A tippjáték nyertesei és a szülővé vált munkatársak is a kábelgyár ajándékcsomagjait vehették át az évzáró rendezvényen.