Pénzbírságra számíthatnak Horvátországban azok a vállalkozók, akik a megadott határidőn belül nem állítják vissza az áraikat az euró bevezetése előtti szintre – jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet pénteki ülésén.

Rámutatott: az indokolatlan áremelések csökkentették az állampolgárok vásárlóerejét, míg az amúgy is magas infláció további növelése kárt okozott a gazdaságnak.
Emlékeztetett, hogy a kormány a múlt héten megbízta a fogyasztóvédelmi főfelügyelőséget, valamint az adó és vámhivatalt, hogy küldjön ellenőröket a terepre. Az árak visszaállítására péntekig szabott határidőt a kabinet.
Plenkovic szerint számos vállalkozás azonnal reagált a kormány üzenetére, és korrigálta az árakat a december 31-i szintre, ami “jó és példaértékű jelzés”. Ugyanakkor figyelmeztetett: amennyiben egyesek továbbra is megsértik a kormány által elfogadott következtetéseket, a kabinetnek még számos eszköz áll rendelkezésére, hogy megvédje az állampolgárokat. Ez esetben a termékek árának befagyasztását, az energiaválság enyhítését célzó támogatások felfüggesztését és az adók emelését említette, de további mélyreható adó- és vámellenőrzéseket is bejelentett.
Rámutatott: az illetékes szolgálatokhoz továbbra is számos fogyasztói panasz érkezik, egyben felszólította az állampolgárokat, hogy továbbra is tegyenek bejelentést minderről.