Hirdetések

A Nógrád vármegyei rendőrök az elmúlt napon is folytatták a sebességellenőrzést a főbb közlekedési útvonalakon.

Hirdetések

Mint arról korábban beszámoltunk, a közlekedési balesetek megelőzése érdekében folyamatosak az ellenőrzések a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén, amelyek során a rendőrök nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a szabályszegő járművezetőket – köztük a gyorshajtókat is – kiszűrjék a forgalomból.

A közlekedésrendészeti akció során a hatóság tagjai több olyan gépjárművezetővel szemben intézkedtek, akik a megengedett sebességhatárt túllépve közlekedtek. Az egyik jármű vezetője 2023. január 12-én 8 óra 8 perckor haladt Érsekvadkert közelében, a 22-es számú főúton a megengedett 90 km/h helyett 161 km/h sebességgel, ugyanezen a napon egy másik jármű a 21-es számú főúton, a 44-es kilométerszelvénynél közlekedett 90 km/h helyett 179 km/h sebességgel.

Forrás: police.hu

A rendőrök azzal a sofőrrel szemben, aki 161 km/h sebességgel közlekedett 90.000 forint, míg a másik járművezetővel szemben 130.000 forint közigazgatási bírságot szabtak ki. A hatóság tagjai mindkét személygépkocsi-vezető részére 6 közúti közlekedési előéleti pontot állapítottak meg.

Hirdetések