Hirdetések

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 17 éves lány ellen, aki elkötött egy parkoló autót, majd egy tóba hajtott vele.

Hirdetések

A vádirat szerint 2022-ben egy májusi estén az akkor 16 éves lány a szécsényi bányató mellett beült egy nyitott autóba, amelyben a slusszkulcs is benne maradt. Elindult a gépkocsival, majd egy kanyarban elvesztette a jármű felett az uralmat, és az útról lehaladva egy halnevelő tóba hajtott.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének vétsége miatt nyújtott be vádiratot a büntetlen fiatalkorúval szemben, melyben próbára bocsátás és a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alkalmazására, valamint arra tett indítványt, hogy a közel 60.000 forint összegű bűnügyi költséget is a vádlott fizesse meg.