Hirdetések

Fegyveres rablásnak indult, kábítószer-kereskedelemmel bővült az a nyomozás, amelyet egy hét alatt göngyölítettek fel a Pest vármegyei rablási detektívek. Lefoglaltak ültetvényt, fegyvereket, elfogtak egy testvérpárt.

Hirdetések

Egy 19 éves fiatalember 2023. január 16-án kért rendőri segítséget, miután – állítása szerint – hat nappal korábban megtámadták és kirabolták. Elmondta: dílerével találkozott aznap egy szobi üzlet közelében, akitől soron következő, nagyobb mennyiségű fűadagját kívánta beszerezni, amikor egy számára ismeretlen eléjük lépett és fegyverrel a kezében „kipakolásra” szólította fel. Erre nem volt hajlandó, ezért támadója nyomatékul a levegőbe lőtt, de a fiatalember továbbra sem engedelmeskedett. A kapucnis fegyveres – az áldozat legnagyobb megdöbbenésére dílerével együtt – nekiesett, ütötték, rúgták, ahol érték. A földre kényszerített fiatalember zsebéből végül a 20 éves terjesztő rántotta ki a drogra szánt 200 ezer forintot, majd a támadók leléptek.

Fotó: police.hu

A 19 éves fiatalember hat nappal későbbi feljelentése után a rablási egység megindult. A nyom inkább állt közelebb a kihűléshez, mint a forróhoz, ez azonban a legkevésbé sem akadályozta felderítésüket.

A megfelelő előkészítést követően, először a 20 éves O. Márkot fogták el. A realizálás napján több lehetséges felbukkanási helyet fedtek le a nyomozók, végül egy menetrendszerinti buszról szedték le 2023. január 23-án reggel. Kihallgatásán tagadta a terhére rótt bűncselekményeket.

Volt még hátra a napból, ezért a rablásiak úgy döntöttek, tartson bármeddig is, az időközben beszerzett információk alapján pontot tesznek az ügy végére. Kocsiba pattantak és visszaindultak Szobra – egy másik címre.

Fotó: police.hu

Már a küszöbön érezték, egy darabig el fognak ott időzni. Az átható és egyértelmű fűszag nem hagyott kétséget, a kábítószer-kereskedelem depóját találták meg, egy ültetvényt, no meg egy fegyvert, és a másik támadót, nevezetesen O. Márk bátyját, a 26 éves Zoltánt. Bár kérdésre tagadta, hogy nála bármi illegális is lenne, a nyomozók több tő, különböző fejlődéási fázisú zöld növényt, nevelgetésükhöz használt armatúrát, egy hűtőtáskából, egy vázából, a mikrohullámú sütő tetejéről kábítószergyanús növényi magokat, származékot, gubós növényt, digitális mérleget, és őrlőt is begyűjtöttek. Előkerült két szekrénytáras, illetve egy forgótáras fegyver (a gyanú szerint valamelyiket a támadáshoz használták), kettő valószínűleg gáz-és riasztófegyver, a harmadik azonban első ránézésre éles lőfegyvernek tűnt – mindent szakértő vizsgál.

O. Zoltán tagadta a rablást, állítása szerint soha nem is hallott az áldozatról. A zöld növényekből CBD (kannabidiol) farmot, mint álma megvalósítását szeretett volna létrehozni saját használatra.

Az O. testvéreket fegyveres rablás, valamint kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsították meg, a megtámadott fiatalember ellen kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztálya kezdeményezte a testvérpár letartóztatását, amit a bíróság azóta elrendelt.

Fotó: police.hu

Hirdetések