Hirdetések

Már a parkoló aszfaltozásánál tartanak, szinte készen áll a nyitásra a balassagyarmati Aldi áruház. Az egykori Plus Élelmiszerdiszkontként, majd kínai ruhaboltként működött épület átalakításával jön létre az új bevásárlóközpont Balassagyarmat belvárosában.

Hirdetések

Több mint fél évig tartó bontás és építkezés után hamarosan megnyílik Nógrád vármegye első Aldi áruháza. A hely nevét hirdető oszlopok is állnak, a berendezések is a helyükön vannak, az árufeltöltéssel pedig véget ér a nyitás előkészítése.

A társaság már az új munkatársakat is kiválasztotta, akik képzése folyamatban van.

Információnk szerint mostantól alig több mint egy hónapot kell várni arra, hogy az ünnepélyes megnyitót követően birtokba vehessék a vásárlók az áruházat. A balassagyarmati Aldi március 9-én reggel 7 órakor nyit meg.

Balassagyarmaton a Spar, a Lidl, a Penny és a Tesco, továbbá két helyi vállalkozó által működtetett három áruház után az Aldi a nyolcadik bevásárló központként kezdi meg működését.