Megváltozik a kultúra finanszírozása Magyarországon – erről beszélt Csák János kulturális és innovációs miniszter. Közölte: az állami támogatásokhoz ezentúl elvárásokat társítanak: a szakmai teljesítményen túl a mecenatúra bevonása és a jegyárbevételek növelése fontos tényező lesz. A tervek szerint az idén már ilyen keretrendszerben működik a forráselosztás.

Csák János kitért arra, hogy Magyarországon történetileg jóval nagyobb az állam szerepe a kultúrafinanszírozásban, mint másutt. Azt helyesnek nevezte, hogy Európában kiemelkedően sok állami forrást költenek a kultúrára, hiszen rengeteg tehetséges ember tevékenykedik a területen. Azonban – mint fogalmazott – ezek a források kissé „szétszaladtak”.

A miniszter szerint a politikának ki kell fejeznie az értékpreferenciáit, de emellett másnak is van létjogosultsága. A forráselosztások kapcsán kiemelte, hogy figyelembe kell venni, miként viszonyul egymáshoz a főváros és a vidék turizmusból származó bevétele, mert az befolyásolja a kulturális költéseket is.

Hirdetések