Egyetlen minősített jelzésű dokumentumot találtak a nyomozók, miután átvizsgálták Mike Pence korábbi amerikai alelnök otthonát – közölte a politikus irodája.

Hirdetések

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) házkutatása öt órán keresztül tartott az Indiana állambeli ingatlanban, a hatósági intézkedés előre egyeztetve és Mike Pence beleegyezésével történt – hangsúlyozta Donald Trump egykori alelnökének tanácsadója a Fox News Digital számára adott nyilatkozatban.
Az is elhangzott, hogy Mike Pence jogi képviselője végig jelen volt a vizsgálat során, amelynek végén a minősítéssel ellátott dokumentumon kívül hatoldalnyi további – nem minősített – iratot vittek magukkal a hatóság emberei.
A házkutatásra azt követően került sor, hogy január közepén a korábbi alelnök jogászai értesítették az állami hatóságokat, hogy az indianai házban tucatnyi, Mike Pence hivatali idejéből származó, és a Nemzeti Levéltárra (National Archives) tartozó iratot találtak.
Mike Pence január végén egy nyilvános eseményen elismerte a hibát, azt mondta, ugyan nem volt tisztában azzal, hogy a dokumentumok az otthonában vannak, de azoknak nem lett volna szabad ott lenniük, amiért vállalja a teljes felelősséget.
Januárban Joe Biden otthonát, majd múlt héten nyaralóját is átvizsgálták – az elnök beleegyezésével – nyomozók hivatalos iratokat keresve. Az elnök jogászai tavaly december végén jelentették be, hogy az elnök korábbi irodájának felszámolása során még november elején több hivatalos, Joe Biden alelnöki időszakából származó bizalmas dokumentumot találtak, amelyeket eljuttattak az illetékes állami szervekhez. Ezt követően Joe Biden otthonának garázsából is előkerültek minősített iratok, részben alelnöksége idejéből, részben szenátori időszakából.
Joe Biden szerdán a PBS közszolgálati televíziónak adott interjúban azt a magyarázatot adta, hogy emberei, akik összepakolták korábbi irodáját, hibáztak, nem voltak elég alaposak a munka során. Megjegyezte, hogy az iratok egy része 1974-ből származott, és jelentéktelen papírokról van szó.