Hirdetések

Közzétette a négy főnél több munkavállalót foglalkoztatók körében végzett, ipari termelésre vonatkozó kutatás eredményét a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az 1 főre számított, forintban kifejezett termelésben a legrosszabbul Baranya, Somogy és Hajdú-Bihar vármegyék teljesítettek.

Hirdetések

Publikálta a KSH a 2022. első három negyedévére vonatkozó, egy lakosra jutó ipari termelési adatokat. Magyarország pénzben kifejezhető legnagyobb ipari termelése nem a fővárosban, hanem vidéken érhető el: Komárom-Esztergom vármegyében minden ott lakóra 10,7 millió forint jutott a vizsgált időszakban, tehát az egyszerű számítás szerint csecsemőtől a nyugdíjasig mindenki alaposan hozzáadott a vármegye sikeréhez, elvileg.

Hiába ismerhető Győr az ország egyik nagyon fontos ipari városaként, mégis mindössze a képzeletbeli dobogó második helyére ért fel az azt körülvevő Győr-Moson-Sopron vármegyével. Az ott lakókra jutó termelési érték 8,6 millió forint/fő.

A harmadik legnagyobb értéket előállító vármegye is Dunántúlon van: Fejér vármegye 7,2 millió forintnyi fejenkénti ipari termelési értéket tett hozzá az ott lévő vállalkozások gyarapodásához.

Azt már egy másik statisztikai adat mutatja meg, hogy van-e összefüggés az ipari termelési érték és munkavállalók átlagkeresete között, amelyre valóban kaphatunk is választ a KSH-tól: igen, van! A dobogón ugyanazok a szereplők, vagyis a fenti három térség osztozik az első helyeken, azonban a sorrend már megváltozik, méghozzá a lenti táblázatban olvashatók szerint:

Hol vannak a legnagyobb fizetések Magyarországon?

ssz.vármegyenettó havi átlagkereset (Ft) /fő
1.Győr-Moson-Sopron346.190
2.Komárom-Esztergom327.300
3.Fejér323.550
adatok: Központi Statisztikai Hivatal, Havi nettó átlagkeresetek 2022. I-III. negyedév

Budapest nem tartozik a vármegyék közé, de meg kell jegyezni, hogy a mindössze 2,6 millió forintos fejenkénti ipari termelés mellett a legnagyobb mértékű nettó havi fizetés a fővárosban érhető el: 413.351 Ft.

Nógrád vármegye az ipari termelést tekintve nem áll rosszul: a leggyengébben teljesítő Somogy, Baranya, Hajdú-Bihar, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékhez képest jobb pozícióban, 2,2 millió forinttal áll a középmezőny végén. A nettó havi átlagbér három másik vármegyét megelőzve 261.875 forint volt a vizsgált időszakban.