Hirdetések

Jótékonysági bált szervezett a Szent-Györgyiért és a Tehetségért Közhasznú Alapítvány a balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Technikum javára, amelyen az iskola környezetének megújításáért gyűjtöttek. Az éppen most készülő műfüves sportpálya melletti területet újítanák fel. Az iskolai civil szervezet kuratóriumi elnöke szerint sikeres akciót zártak.

Hirdetések

Várakozáson felüli adományt gyűjtött össze jótékonysági bálján a balassagyarmati Szent-Györgyiért és a Tehetségért Közhasznú Alapítvány. A Szent-Györgyi Albert Technikum működését támogató civil szervezet kuratóriumi elnöke a Megafonnak elmondta: kilencvenen vettek részt a bálon, 724 ezer forintot gyűjtöttek össze.

Velkey Géza, az alapítvány kuratóriumi elnök szerint elegendő lesz az összegyűjtött pénz az idei cél megvalósítására:

A most készülő, hosszú évek után megvalósuló műfüves pálya környékének a rendbetételére használjuk fel a bálon összegyűjtött pénzt.

A kuratóriumi elnök hozzátette: a sportiskolai profillal működő Szent-Györgyi minden évben újabb fejlesztésekre törekszik, amellyekkel támogatni tudják az oktatás minőségének emelését. Az intézmény udvarán készülő, 30 millió forint értékű pálya és az alapítvány által gyűjtött adomány is ezt a célt szolgálja.

Hirdetések