Hirdetések

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásával, ittas állapotban-, továbbá eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetéssel is meggyanúsította azt a férfit, aki a közlekedési balesetet követően késsel fenyegette a rendőröket.

Hirdetések

A megalapozott gyanú szerint a 31 éves férfi 2023. február 7-én, este, úgy közlekedett gépkocsijával egy szabolcsi településen, hogy súlyos fokban ittas állapotban volt és 4 év közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt.A férfi közlekedése során ittasságából fakadóan, forgalmi ok nélkül áttért az úttest bal oldalára és ott elütött egy kerékpárost, aki ennek következtében az úttestre zuhant. A férfi észlelte a balesetet, ennek ellenére annak helyszínén nem állt meg és nem nyújtott segítséget a sérültnek, hanem elmenekült.

Az elkövető a közlekedési balesetet követően magához vett egy 32 centiméter hosszúságú kést, majd gyalogosan visszament a helyszínre és a késsel folyamatosan szúró és vágó mozdulatokat téve, az intézkedő rendőröket fenyegette.

A nyomozó ügyészség az elkövetés napján őrizetbe vette a büntetett előéletű elkövetőt, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd sikeresen indítványozta letartóztatását.

Mivel a nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján az volt megállapítható, hogy a rendőri fenyegetést megelőző közlekedési baleset is a férfi terhére róható, a nyomozó ügyészség további bűncselekmények megalapozott gyanúját közölte vele.

Időközben a nyomozó ügyészség indítványának megfelelően a gyanúsított letartóztatását a bíróság 2023. május 10-ig meghosszabbította.