Hirdetések

Minden évben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszmeiségéhez kapcsolódva hirdetik ki Balassagyarmat példamutató közösségeit és egyéniségeit. A kiválasztottak azok lehetnek, akik mintaszerű, a város egyes társadalmi csoportjai számára hasznos tevékenységet magas minőségben látnak el, valamint olyan fiatalemberek kaphatják a díjat, akik már eddigi életpályájuk során kimagasló teljesítményt tudtak felmutatni.

Hirdetések

Ma este adták át a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban a Balassagyarmat Közösségéért-díjat, valamint a Fiatal Példakép-díjat. Az elismerésekből többet is odaítélt a városi önkormányzat, ezért az intézmény színpada megtelt a város közönsége elé példaként állítható emberekkel.

Balassagyarmat Közösségéért-díjasok:

Balogh János, aki 1955-ben született, tősgyökeres balassagyarmati polgár. Növénytermesztő-gépész szakközépiskolai végzettségét helyben szerezte meg. Tanulmányai után a ma már nagy múltú kábelgyárban dolgozott, majd Nagyorosziban hivatásos katonaként szolgált. Azt követően a Balassagyarmati Fegyház és Börtön hivatásos állományának tagja lett, onnan ment nyugdíjba. A koronavírus járvány idején önkéntesként dolgozott, ételhordásban és szállítási feladatokban is részt vett. Több tucat balassagyarmati számára ő volt az, aki a mindennapi bevásárlást és más elintéznivalókat is teljesített. Ő az az ember, aki bármikor szinte bármiben segíti, ha a szükség úgy kívánja. Még a programszervezésben is segít, a Napsugár Nyugdíjas Klub lelkes aktivistája, vezetőségi tagja is volt. Támogatja a Szent Erzsébet Idősek Otthonát és a ludányhalászi idősotthont is. Adományoz, időt áldoz másokra, programokat szervez és jókedvet visz az emberek életébe.

Dallos Szilvia hatalmas szívű állatbarát, kóbor kutyák megmentője. Önkéntes segítőtársával dolgozik nem csak Balassagyarmaton, hanem a környező településeken egyaránt. Szinte minden idejét az állatok kötik le, állandóan úton van. A San Lazaro Állatvédő Alapítványban is így dolgozik, és lábadozása közben is a sorstalan állatok érdekét védi, telefonál, intézkedik. Ahol már nem látnak reményt, ő ott is tud segíteni – ha kell órákig tartó telefonálásokkal, szervezéssel, üzenetváltással, minden követ megmozgatva, de eléri a célját. Ha egy kimerítő napja után is beesik egy újabb segítségkérés, akkor az utolsó energiáit mozgósítva is vállalja a feladatot. Rengeteg mentett állat köszönheti neki életben maradását, gazdára találását, jobb egészségi állapotát vagy életkörülményeinek javulását.

A Talent 2019 Sportegyesület (Talent), amely négy éve működik Balassagyarmaton, a fiatalok számára biztosítja a rendszeres mozgás lehetőségét. Főként az utánpótlás korúak körében népszerűsítik a labdarúgást, a futsalt, újabb céljaik között az atlétika és az úszás is fontos. Büszkék arra, U17-es futsal csapatuk a Pest Megyei Futsal Hétvége versenysorozat bajnoka lett. A felnőtt csapat pedig aranyérmet nyert a Heves megyei regionális bajnokságban. Az országos Férfi Futsal Magyar Kupában magasabb osztályú ellenfelét is legyőzve továbbjutottak az ország legjobb tizenhat csapata közé. Az egyesület együttműködési megállapodás keretében a kezdetektől jelen van a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola életében, ahol a kölyökatlétikai programmal, és táborok megvalósításával tesz az atlétikáért. A Talent számára lehetőség lesz az idén tavasszal megnyíló atlétikai centrum is, ahol méltó körülmények várják a versenyekre készülőket. Az egyesület szorosan együttműködik a Balassagyarmati Központi Óvoda Nyitnikék és a Játékvár Tagóvodával is, vagyis kellően korán igyekszik megszerettetni a gyerekekkel a mozgást, és annak örömét. Mindezek mellett tesz azért is, hogy épített környezetünk is jobb minőségűvé váljon: újabb sportpályákra pályázott, nyertes munkájuk a 2021–ben megépült Játékvár Tagóvodai műfüves pályája, 2022 –ben a Cseperedő Tagóvoda műfüves pályája, a Dózsa György Általános Iskola és a Szent-Györgyi Albert Technikum udvarán lévő műfüves pályák. Ismert szabadidős programok szervezőiként is dolgozik a városért az egyesület: 2019-ben a Mozdulj, Gyarmat! rendezvény részeként, a teqballt népszerűsítő két labdarúgó világsztár: Carlos Puyol és Cafu is közreműködésükkel érkezett Balassagyarmatra. A Talent partner volt a műjégpálya üzemeltetésében, téli vásárok, óvodás programok és sportágválasztó rendezvények lebonyolításában is, és ezek után is aktív része kíván maradni Balassagyarmat közösségi és sport eseményeinek.

Fiatal Példakép-díjasok:

Dr. Rózsa Balázs, aki 1995-ben született Balassagyarmaton. Már 10 évesen igazolt versenyzőként sportolt, duatlon és triatlon versenyeken küzdött. Általános iskolásként is kiemelkedő sportteljesítményt mutatott, majd középiskolásként számos megyei, majd országos dobogós helyet ért el már kerékpárversenyzőként. Érettségi után tovább tanult a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, közben folytatta a sportolást is. Mi több, profi sportoló lett: válogatott, és magyar bajnoki címeket szerzett országúti kerékpáros futamokon, nemzetközi versenyek ismert és elismert sportolója most is. Emlékezetes balassagyarmati pillanata, amikor 2021-ben a városból már éppen jogi doktori címe megszerzését követően rajtolhatott el a Tour de Hongrie mezőnyével. Balázs miközben vizsgájára készült, ugyanolyan energiával küzdött a versenyzésért is. Jelenleg sport szakjogászi vizsgájára készül. Ma is profi versenyző, az Epronex csapatának tagja, miközben elkezdte jogászi területen is munkát.

Kopcsányi Tamás, aki 1988-ban született Balassagyarmaton. A Szondi szakközépiskolában érettségizett, majd ugyanitt szerzett gépipari számítástechnikusi képzettséget. Adyligeten rendész kiképzést, majd 2011-ben OKJ-s karate sportedzői képesítést szerzett. 2010 óta a rendőrségen dolgozik, a Budapesti Rendőr-főkapitányságon és a Terrorelhárítási Központ tagja is volt. Mellette másodállásban önvédelmi szakoktató a Mikszáth Szakközépiskola Rendészeti tagozatán. Öt éves kora óta kyokushin karate edzésre jár. 2008-ig aktív sportolóként számtalan verseny nyertese volt a Vitalitás SE tagjaként. Csapatuk vezetője, Szabó Lajos halála után aktív részese a városi kyokushin karate sportéletnek, országos és nemzetközi szinten is ismert. Tamás 2008-ban indította első saját kyokushin karate csoportját. 2010 óta folyamatosan képzi magát, a nemzetközi kyokushin segédbírói képesítést is megszerezte. 2014-ben létrehozta saját edzőtermét, a Ronin Dojot. Ez azóta is Nógrád első, csak küzdősportra kialakított létesítménye. Ugyanekkor rendezte meg az I. Nemzetközi Kyokushin Karate versenyt is. Nemzetközi bírói, majd főbírói képesítés után 2017-ben három-danos mester, immár „Kopi senseiként”. Azóta pedig több nemzetközi kyokushin és K-1 versenyt is szervezett Balassagyarmaton. Munkájának és közösségszervezésének köszönhetően Európa-bajnok és több nemzetközi és magyar bajnok kinevelése köthető hozzá. Óvodás, gyerek és felnőtt csoportok edzője, személyi edző is.

Szalókiné Dr. Kovács Krisztina, aki 1988-ban született Balassagyarmaton. Gimnáziumi éveit Debrecenben töltötte. Általános orvosi diplomáját a Debreceni Egyetemen szerezte 2013-ban. A felsőoktatásban töltött évek során kötelező szakmai gyakorlatait szinte csak a balassagyarmati kórházban töltötte. Szülőföldjétől elszakadni sosem tudott, amelyben nagy szerepe volt az őt idekötő családi gyökereinek, és annak, hogy rendkívül fiatalon megfogalmazódott benne, hogy orvosként itt, az Ipoly-menti városban szeretne dolgozni. Pályáját 2014-ben kezdte el. Jelenleg belgyógyász szakorvosképzésben vesz részt, mert ezen a szakterületen az ellátandó esetek széles skálájával találkozhat, ezáltal rengeteg tapasztalatra tud szert tenni. E mellett a balassagyarmati és a szécsényi háziorvosi ügyeleti ellátásában is dolgozott már másodállásban. Terve, hogy a gasztroenterológia szakvizsgát is megszerzi. Ennek megerősítéseként egy erdélyi tanulmányút keretében Csíkszeredán gasztroenterológia témakörben tartott előadást, valamint gasztroenterológia kongresszuson is részt vett. Fiatal orvosként látva felkészültségét, tájékozottságát, példaértékű hivatástudatát, irigylésre méltó teherbírását és tudományos igényességgel végzett orvosi munkáját, egyértelműen követendő mintaként szolgálhat minden fiatal számára. Kollégái fiatal kora ellenére is mind szakmailag, mind emberileg támaszkodhatnak rá. Kedves, vidám és közvetlen. Önmagával és munkatársaival szembeni elvárása, hogy feladataikat mindenkor a lehető legjobb színvonalon műveljék. A Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet Belgyógyászati Osztályán remek csapattal, kiváló közösségben tud együtt dolgozni, a kollégái segítőkészek és nagyszerű az együttműködés közöttük. Férjével 2010-ben házasodtak össze. A doktornő 3 gyermek boldog édesanyja. Szabadidejében családjával szeret kirándulni, túrázni, olvasni.